Útközben [antikvár]

Ezerkilencszázötvennégy augusztus tizenötödikén születtem. Ezen a napon született Napóleon is. Ennek persze nincsen túlzottan nagy jelentősége, de mégis mindig jóleső érzéssel töltött el. Egy budapesti kórházban jöttem napvilágra, harmadik gyerekként, de hogy Budapesten születtem, csak a hivatalos űrlapokon szoktam feltüntetni. Ha megkérdezik hol születtem, azt mondom Albertiben, s ha ez mond valamit a kérdezőnek vagy a hallgatóságnak, hozzáteszem, hogy abban a házban, egy falusi parókián, ahol Tessedik Sámuel is született. Erre sokkal büszkébb vagyok, mint Napóleonra. A régi, közel háromszáz éves parókia persze ma másképpen néz ki, mint akkor, de - a hagyomány szerint - még ma is megvan az a helyiség, ahol Tessedik napvilágra jött. Ma, és gyermekkoromban is, az a szoba a lelkész irodája volt, a lelkészi hivatal, ahol mindig áhítattal gondoltam a nagy előd születésére. Tessedik Sámuel később, tanulmányai után, miután Németországból hazajött, Szarvasra került, ahol ötven évig volt lelkész. Ez alatt az idő alatt „fölfordította" az egész települést, munkálkodása során megváltozott az egész falu képe, a sáros, koszos, elmaradott faluból rendezett szép alföldi falu lett, műveltebbek lettek az emberek, tanultak a gyerekek, másképpen kezdték el művelni a földeket, új paraszti gondolkodás és mentalitás alakult ki. Tessedik megnyitotta az ország első mezőgazdasági iskoláját, ahová mindenfelől érkeztek fiatalok tanulni. Természetesen Tessedik mindezen munkálkodását rendkívül sok rosszindulat vette körül, számtalanszor feljelentették, meghurcolták, eljárásokat folytattak ellene, lelkészi állásából el akarták távolítani, s a legrosszabb az volt, hogy olykor még a hívei is ellene fordultak, s próbálták lehetetlenné tenni. Mindemellett templomot is épített, a mai is álló csodálatos ótemplomot, melynek építésében a falu lakosai, az evangélikus gyülekezet tagjai is részt vettek, s nyilvánvaló, hogy közöttük az ott élő Roszík őseim is. Megható egy olyan templomba bemenni, ahol a köveket öt-hat generációval ezelőtt őseim rakták egymásra, ahol keverték, hordták a maltert, építették - maguknak és az utódoknak. A Roszí-kok mindig hasonlítottak egymásra, szemük és orruk, olyan jellegzetességet hordoz magán, ami igazán sajátos. Könnyen elképzelem, hogy volt közöttük olyan, aki nagyon úgy nézett ki, mint én. Ebben a templomban keresztelték