Útközben [antikvár]

Részlet: Köd ereszkedett a hegyoldalra. Nyúlós, híg szürkesége beleakaszkodott a fák ágába és rongyként hintázott a szélben. A koraest árnyai már a nedves utakon hevertek. Fényesre mosdatott, vaskos törzsek barnálottak elő a szürke kavargásból. - Vigyázz! - sziszegte az éles fiúhang. - A kocsi csúszik. Nem érzed, te ostoba? Ulrik erősebben markolta meg a tolókocsi rúdját. Széles arcán a bamba vigyorgást a testi erőlködés mély ráncai szelték át. - Meredek az út - dohogta. - Halkabban - intette őket a mögöttük surranó nő. Fehér arca még fehérebbnek tűnt a tejszínű párában, haja nedvesen tapadt a homlokára. - Majd segítek én is - lépett közelebb. A kerekek nyikorogtak. Titus, a kutya, vinnyogva rohant feléjük, majd újra előreszáguldott az úton és halk morgása sejtelmesen tört át a köd és az alkonyat egyre sűrűbb homályán.