Útközben I-III. [antikvár]

Részlet: Elsö fejezet MÁRCIUSI ÉJSZAKA / Minden szokatlan volt azon az éjszakán, de a valószínűtlent szükségszerűnek fogták fel az emberek, ami pedig megszokott volt, hirtelen megdöbbentette őket rendellenességével. Éjszakára nemhogy apadt volna, inkább megduzzadt az emberáradat. A kusza emberfolyam elárasztotta a járdákat és az úttesteket, szüntelenül egy irányba tódult; a félreszorított autók keskeny láncban, szorosan egymás után, óvatosan és engedelmesen, szigorú rendben, csigalassúsággal másztak az úttest szélein. A megvakult villanyrendőr bádogkarikás, élettelen szeme nem pislogott, és nem is az, hanem más erő irányította e mozgást egyfelé: a központ felé. Ez az emberáradat túlságosan hallgatag és komor volt felvonulásnak, túlságosan gyors és rendezetlen — gyászmenetnek. A „halál" szó a levegőben lebegett, de ez a szó, amely máskor ünnepélyes mozdulatlansággal párosul, ezúttal hegycsuszamláshoz hasonló mozgást idézett elő.