Utolsó látogatás [antikvár]

A dombtetőre érve, ahol a harmadik század körzete kezdődött, megálltam egy pillanatra és visszanéztem a tábor felé. Innét már egészen végig lehetett látni rajta, hajnali szürke ködben feküdt a lábamnál. Indultunk éppen tovább ezen a napon. Amikor felütöttük itt a sátorfánkat, három hónappal ezelőtt, mindent hó borított; most a tavasz első levélkéi bontakoztak már. Arra gondoltam, hogy akármilyen sivár pusztaságok várnak még ránk, egyik sem lehet olyan reménytelen, mint ez volt, és arra gondoltam, hogy nem sok szép emléket hagyok itt. Itt aludt ki szerelmem a katonaság iránt. Itt értek véget a városi villamos sínpárjai, úgy, hogy aki leitta magát Glasgow-ban, visszatérőben nyugodtan bóbiskolhatott az ülésén, míg a kalauznő fel nem rázta a végállomáson. A megállótól a táborig még volt egy kis gyaloglás ; vagy ötszáz lépés, ami alatt begombolhatták zubbonyukat és megigazíthatták sapkájukat, mielőtt elhaladnának a kapu-ügyelet előtt, ötszáz lépés, ami alatt mezei fű váltotta fel a betont az út mentén. A legeslegszélső határa volt ez a városnak, az árterületen már túlhányt hordalék pereme. Itt szakadt meg a lakónegyedek és mozik zárt, egy bői-szabott tájéka és itt kezdődött az arcvonalmögötti rész.