Utolsó szerelem I-II. [antikvár]

I. A Fontenay-Cravant-palota ünnepi díszt öltött, A Coypel Don Quijote képei után készült szőnyegekkel ékesített, faragott falépcsőn fényesen öltözött hölgyek, rövidnadrágos urak haladtak fölfelé, vígan csevegve az elektromos lámpák világában. Fönt a csarnokban, a drága márványkorlátra támaszkodva, egy csoport vendég állott s mint valami elegancia-biróság szemlélte az érkező úri sokaságot: fiatal asszonyok jöttek, pompás ruhákban, ügyes bájjal suhogtatva selyem - és bársonyuszályaikat és kecsesen biccentve virággal, gyémánttal elárasztott aranyhajú és hollófürtű fejüket; mosolygó gavallérok hajlongtak kimért illendőséggel és frakkjaik feketesége csak emelte a színes ruhák és fehér vállak pompáját. A lépcső fölött, a fényes szalonok bejáratánál, Fontenay grófné állott, ragyogva és bájosan. Kezét nyújtva, derült pillantással, szeretetreméltó szavakkal fogadta vendégeit. Hires szépsége teljes érettségében sugárzott. Arany betétes fekete bársony öltözete kedvezett gyönyörű vállának és márványkarjainak. Egyetlen ékszere, a gyöngy-nyakék, illet büszke arca halványságához, amelyet két szürke szem világított meg. Egy kis rózsabokrétával díszített barna haja most is azzal a harmóniás hullámmal övezte kevély homlokát, mint ifjúságában.