Üvegház [antikvár]

Az Üvegház egy remekbe szabott esszével kezdődik, amely nemcsak címe az egybegyűjtött írásoknak, de metaforikus jelentőséget kölcsönöz az egész kötetnek. Hogyan kell virágot nevelni, szebbet, pompásabbat mindenkinél - ezt tanulta meg a szerző még odahaza, gyerekfővel, a szülői házban, hogy aztán, még nem is sejtve, majd egy nagyobb, merészebb, messzebbre sugárzóbb üvegház kertésze legyen, egy nemzetiségi kultúra napszámosa, újságírója, írója, szerkesztője, könyvkiadója. Már odahaza megtanulta tehát, hogy az üvegházi virág, azaz a művészetek és művészek különleges bánásmódot igénylő képződmények és lelkek, folytonos ápolásra szorulnak, mint a királyi kertek, és védelemre a pusztító szélviharok, jégverések, aszályok ellen. Mégsem a hogyanra keresi a választ a szerző, csak megragadja a jó alkalmat és megrajzolja az üvegház lakóit. Baranyi Károly, a két Pechán, a műgyűjtő Nagy Ferenc, Déry, Sáfrány Imre, Hangya, Béla Duranci, Danilo Kis, Fehér Ferenc, Mladen Leskovac, Vijucsics Sztoján arcéle villan fel előttünk a mindig elevenen lüktető, frissen pergő, magával ragadó esszékből, krétarajzokból vagy akár riportokból, megörökítve olyan eseményeket, például egy borkoslótással egybekötött pincelátogatást, vagy egy pesti, pécsi, belgrádi könyvvásári megnyitót - vagy pillanatokat - például Szirmai újbóli sírba tételét -, amelynek csak örülhetünk, hogy valaki észrevette, meglátta és lejegyezte s ezáltal gazdagította ismereteinket mind az üvegház állapotáról, mind lakóiról. Irodalmunknak, művészetünknek, könyvkiadásunknak, nemzetiségi kultúránknak sajátságos krónikája ez a gyűjtemény. Németh István