Üzenet a világba [antikvár]

Részlet a kötetből: ÜZENET A VILÁGBA A hangszórón át harsogva zúgott a szónok öblös hangja: - A mi pártunk azért küzd, hogy a nemzetnek jobb legyen a holnapja, mint a tegnapja. Tudjuk, hogy sok akadály van előttünk, de hisszük, hogy le tudunk győzni minden nehézséget, mert érezzük, hogy velünk van a ti bizalmatok, amelyet mindennél többre értékelünk... Zúgó taps dörgött ki a hangszóróból. Péter hátradőlt a székében és úgy szívta rövid angol pipáját. Az olcsó dohány keserű volt és erős, a füstje túlságosan forró, de azért Péter meg volt elégedve vele. Általában Péter mindig mindennel meg volt elégedve. Azok közé tartozott, akiket nem fűtenek túlzott vágyak, akik nem áhítoznak elérhetetlenek után. De hát hogy is kalandozott volna Péter képzelete az elérhetetlenek felé? Negyvenkét éves volt már s egy adóhivatal kopott, szürke szobájában dolgozott harmadmagával. Kiváló munkaerő volt, a főnökei megbecsülték, társai szerették. Nem volt oka semmi panaszra, pontosan és idejében elért minden megfelelő előléptetést, ami baja a hivatalnoksággal volt vagy lehetett, az nem egyéni sérelem volt, hanem közös gond, amely a többit épp úgy nyomta, mint őt.