Üzenőfalatok [antikvár]

Kedves Olvasó,Köszönöm, hogy veszed a fáradságot és, ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, átrágod Magad könyvemen. Nem tudom, miféle szerzet vagy, hány éves, melyik nemhez tartozol, miként került a kezedbe a kötet, és ami nekem legfontosabb, mit szólsz majd hozzá, de tegyél egy próbát, hátha nem bánod meg. Félre ne érts: ami itt következik, az nem afféle használati utasítás vagy magyarázkodás. Csupán néhány adalék, hogy közelebb kerülhessek Hozzád, néhány kiegészítés, melynek ismeretében talán enyhébb elbírálásban részesül irományom, s fenntartásaid, amennyiben vannak, márpedig miért ne lennének, talán eloszlanak.Félő, hogy könyvem tartalmát borúlátó, múltjában ragadt és jelenét mereven elutasító vénember kesergéseinek véled majd. És még lehet is benne valami. Ám érts meg jól: én másféle világban szocializálódtam, ahol nem lehetett alámerülni a fogyasztás mocsarába, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt mit fogyasztani. Nekem nem dugtak a számba nyalókát, nem találták ki helyettem, hogy mire ácsingózzam, legfeljebb butítani próbáltak ostoba lózungokkal, én azonban már kölyökként átláttam a szitán, s lázadni kezdtem. Akkoriban, az 1960-as években ez volt a világ természetes rendje. A kamasz nekiment a falnak, büszkén elvetette a felnőttek és az idősek által működtetett rendszert, kereste a bajt, s fütyült a következményekre. Kellő technológiai és pénzügyi háttér hiányában semmi nem gerjesztett bennem természetellenes szükségleteket. Nem sóvárogtam műszaki csodák után, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is autóm legyen, el sem tudtam képzelni, hogy egyszer önálló lakásban éljek stb. A toprongyos külső, amit öltöttem, a hosszú haj, amitől semmi pénzért nem váltam volna meg, a szembenállást hangsúlyozta - a talán gyermeteg, de " tiszta szível" vállalt konfrontációt.