Vadevezős [antikvár]

Részlet: SOLTÉSZ DOKTOR RECEPTJE - Hogy beszél velem? - Miért? Mi maga? Hercegnő? - Hercegnőnek kellene lennem, hogy ne beszéljen velem úgy, mint egy kocsis? - Nem köteles hallgatni. Aki unja, elmegy. - Dehogy unom. Nekem ez nagyon érdekes. Igazán nagyon jól mulatok. - Akkor meg mit bőg? - Az élvezettől. Régen volt ilyen szép napom. - Hát még nekem! Végre készen vagyok magával. - Nem szégyelli magát? - Dehogynem. Mindjárt kezdek süllyedni. - Bohóc! - Hallja! Jó lesz nem sértegetni! - így csalódni valakiben! - Mit nyafog kérem? Mi az, hogy csalódni? Mert őszinte vagyok? Mert egyenesen megmondom? Hogy elegem van? Mér? Köteles vagyok lángolni magáért? Egyik ember három nap alatt jön rá, másik egy év alatt. De az nem baj. Jobb későn, mint soha. Óhajt még valamit? Vagy elég? Meguntam magát, na! Most jobb? . . . Winkler úr a helyzet magaslatán van. Ugy viselkedik, ahogy egy úgynevezett úrifiúhoz illik. Dühös mosolygás trónolt a képére, nagyon fékezi magát, nehogy egyetlen tisztességes mondat kicsússzon a száján. Kalapját szemébe húzta, szándékosan hosszúkat lép, - szegény leány, majdnem futnia kell, hogy le ne maradjon.