Vadrózsa [antikvár]

Különös írói pálya Végh Antalé. Különös, mert úgy jegyzi el magát az irodalommal, hogy környezetéből erre senki - talán még ő maga sem - gondol. Tanítóként, már a 60-as évek elején jelentek meg írásai a Kelet-Magyarországban, ám amikor 1962-ben az írószövetség ösztöndíjasa lett, megváltozott az élete. Tudta, érezte, az osztálykönyvet fel kell cserélnie igazi könyvekre, kötetekre, a katedrát pedig egy székre és egy íróasztalra. Mennyivel más, mennyivel rögösebb ez az út, mint egy vidéki tanítóé! És mennyivel szebb, gyönyörűbb is! Hiszen, ha a fiatal író, akinek írásaira felfigyeltek az akkori irodalmi élet nagyjai, továbbra is a tanítás mellett dönt, jó néhány irodalmi élménnyel lennénk szegényebbek. Gondoljuk csak el, hány, de hány embernek szerzett felejthetetlen perceket novelláival, regényeivel, színdarabjaival, karcolataival?! És hány, de hány emberi sorsot rajzolt meg segítő szándékkal! Mert a tenni, a jobbítani akarás, a mindenért harcolva elmélet vezette tollát valamennyi írásában. Ezért szerették sokan, és ezért nem szerették, legalább ennyien. De írói kvalitásáról, kivételes látásmódjáról, költőien szép jelzőiről, mondatairól mindenki elismeréssel szólt. És hogy sokan miként őrzik Végh Antal emlékét, arról mindennél többet mond, hogy több száz tisztelője volt jelen, amikor halálának első évfordulóján emléktáblát avattak egykori lakása előtt.