Vakfoltok [antikvár]

Az előadóterem fehérre meszelt falai és sötétbarna padjai a harmincas évek polgári iskoláját idézték, de a katedra fölött ott függött a vörös csillag az arany sarlóval és a kalapáccsal. Adam az ablak mellett aszalódott, s arra a délutánra gondolt, amikor Helenával camera obscurát készítettek. Pár nappal azelőtt remélni sem merte volna, hogy valaha ez a csodalény egyáltalán szóba áll vele. Helena nem akart ismerkedni, s mindent megtett azért, hogy elhessegesse magától. Hattyúkezei elegánsan kosarazták ki, a jelbeszéd megfejthetetlen sorait rajzolva a levegőbe. Arcjátéka pantomimszínészhez volt hasonló, egyértelműen visszautasító. Adam azonban makacs volt és kitartó. Rögeszméjévé vált a lány. Árnyékként követte, s pár hét múlva már a kisujjában volt hétköznapjainak szokásrendje. Tudta, hogy napjait reggeli futással kezdi, amit kiadós zuhany követett az első emeleti közös zuhanyozóban. A zuhanyozó annak ellenére volt a leglátogatottabb, hogy kilincsét réges-rég elcsenték, s zárként a kulcslyukba fűzött, madzagra erősített hajcsat szolgált. Közkedveltségét működő villanykapcsolójának, zuhanyrózsájának és meleg vizének köszönhette. Helena ezután a kollégium föld alá süllyesztett büféjében reggelizett, melyet napsugár sose ért, s a jégfényt árasztó neonok megkergülten morzéztak nyitástól zárásig. A fehérre meszelt, barna lambériás falakon reklámplakátok lógtak. Helena mindig az ajtó melletti asztalhoz ült le, fölötte egy sunqiuckes plakát bámészkodott. A plakát - mely hetekkel később rejtélyes módon nyomtalanul eltűnt - a szocialista realizmus grafikai megoldásaival tűnt ki. A figyelemfelkeltés eszközéül egy fénykép szolgált, melyen a lencse egy sunquickes