Vakon szeretni [antikvár]

Anita Weaver Vakon szeretni — Gyerekek, csak szép sorban, hogy mások is elférjenek a járdán! — intette Emily a tanítványait, akik szófogadón engedelmeskedtek. A lány, a tanítónők mindennapjait élte, és tökéletesen elégedett volt vele. Imádta kisdiákjait, ám ez szeretet kölcsönös volt. Persze, így is mindig akadtak nehéz pillanatok, de nagyon jó érzéke volt a problémák megoldásához, sohasem vallott kudarcot a nehézségekkel szemben. Most épp tanulmányi útra vitte őket a közeli parkba, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a természetet. Kíváncsian várta a gyerekek kérdéseit, tudta, hogy mindenkinek lesz egy-két említésre méltó észrevétele, és természetesen egyszerre fogják őt ezekkel megrohamozni. De talán ezt szerette benne a legjobban. Minél kíváncsibbak voltak, annál több ismertre tettek szert. Megérkezésük után letelepedtek a fűbe, a gyerekek körbe ülték őt, és figyelmesen hallgatták, amint a fákról, bokrokról, és a bennük élő állatokról mesél — Tanító néni! — emelte a kezét a magasba az egyik kislány. — Igaz, hogy a katicabogarak hasznos állatok? — Igen, Kate, valóban azok, mert levéltetveket fogyasztanak, amelyek kárt okoznak a növényeknek. — Miért, mit csinálnak azok a tetvek? — kérdezte egy fiú. — Kiszívják a növény nedveit, ami ezáltal elpusztul. — Akkor azok valóban rossz bogarak — tette hozzá egy másik kisdiák. " — Igen, valóban azok, de szerencsére a természet gondoskodott arról, hogy az ilyen kártékony rovaroknak legyen ellensége. Bizonyára mindnyájan láttatok már békát. — Igen! — hangzott kórusban a válasz. — Például a béka is hasznos állat. Meg tudja mondani valaki, hogy az mit eszik? — Emily alig tudott választani a jelentkezők közül. — Peter! — Legyet, meg szúnyogot — mondta büszkén a fiú. — Pontosan. Képzeljétek csak el! Ha nem lenne, ami megegye ezeket az állatokat, úgy elszaporodnának, hogy képtelenség lenne őket elviselni. — És ha a békák szaporodnak el? — szólt közbe valaki.