Vakri [antikvár]

Prolog (le style c'est l'homme) Könyvem címét mindjárt itt az elején szeretném tisztába tenni, nehogy valami egzotikus rejtvényre gondoljon az olvasó. Ennek semmi köze a Vakri Shani guruhoz, a hindu védikus asztrológiához, aminek a vikipédia szerinti jelentése csavart, görbe, kétértelmű, mert ez nagyon is egyenes. Vakri a vakarcs, vakarék rövidítése. És van története: Volt egy ismerős családnak két lánya meg egy fia, akik már a gimnáziumot nyűtték, amikor született egy kishúguk. Arra utalva, hogy öregecske szüleik őt már a maradékból kapargatták össze, el is nevezték vakarcsnak. Kedves, cserfes, szép kislány volt és nem haragudott, ha vakrinak becézték. Ő jutott eszembe, amikor könyvem címén töprengtem. Én is úgy gondolom ez lesz a harmadik és egyben utolsó könyvbe szedett írásaim gyűjteménye, ezért összekapartam-vakartam, amim még maradt a ládafia alján. Mondják három a magyar igazság, ám az ilyen szűkös időkben nincsen ráadás. Ha veszed a fáradságot nyájas olvasó, találsz itt fikciót és valóságot, de még verseket is a végén. Ám ne feledd, csak a bibliát kell szószerint venni. Mondandómat jól láthatóan, négy fejezetre osztottam. Elsőben találod azokat a történeteket, amikkel már régóta adósa vagyok a családomnak, barátaimnak és magamnak. Másodikban, a híres IV.B. mindhalálig osztályt idézem meg, mert volt egy gimnázium a fővárosban és annak volt egy IV.B. osztálya. Persze volt több gimnázium és azokban több ilyen, de én a fővárosi Madách Gimnáziumba jártam, a Barcsai utcába, ami a Körutat köti össze az Almássy térrel. Jó kis hely volt, híven a sok évtizedes múltjához, itt minden náció otthon érezhette magát. A valamikori alapítók, iparosok, kereskedők, tisztviselők törekvése, akarása és makacsul egyenes, mindig toleráns szelleme, még az én időmben is kizárta falai közül a megkülönböztető békétlenségeket. Erre Fényi