Valahol közel a boldogsághoz [antikvár]

Tizenkét évvel korábban Mindjárt kinyitom a szememet és felébredek. Úgy szeretnék felébredni! Hol lehet? Hol lehet? Ebédidőben már tudtam, hogy valami baj van. Nem válaszolt az sms-eimre, a telefonja pedig, ha hívtam, azonnal hangpostára kapcsolt. Tudtam. Attól a perctől tudtam. - Soha nem kapcsolja ki a mobilját - mondtam Ramesh-nek kétségbeesve, a Pagony bejáratánál dideregve. - H-hívd a szociális munkását! Kérlek! Csinálj valamit.,, bármit! Valami baj van, Ramesh, érzem! Fogta a telefonját, hunyorgott, csodálkozó arcot vágott, majd letette, és közölte, hogy a nő sem tud segíteni. Ahogy senki más sem. Senki sem segít nekem, hiába kérlelek és rimánkodok, csak azt hajtogatják, hogy jól van, hogy már elég idős, hogy majd jelentkezik, de ők nem értik. Nem értik, hogy tudnom kell, jól van-e. Tudnom kell, hogy biztonságban van, hogy még ver a szíve. Mert Román nincs sehol. A legjobb barátom eltűnt. Nyoma veszett. Pedig annyiszor, de annyiszor megígérte, hogy sosem hagy itt.