Valaki a hegyekből [antikvár]

Részlet a könyvből: "Kezdődik, éreztem. Aki az ital után csak bámulja az asztalt, meg sóhajt hozzá, hát annak már oldódik a nyelve, tudhatjuk. Kiváltkép az olyané, aki úgy áll a világban, mint az ujjam, aki éppcsak a lábára támaszkodhatik abban a nagy ürességben, amely minden oldalról olyan szép kereken körülveszi. Egyszóval, aki olyan magunkfajta, már a mi bandánkból való, közülünk, akik aratáskor, vagy akkortájt tanyás gazdákhoz szegődünk, hónapszámosnak. Akkor épp Marigrateban voltam, a sommásokkal, egy óriási tanyán a Durance partján; a gazdasághoz végtelen búzatáblák tartoztak, vadas erdők, szőlő, minden, ami csak kell. Mondom, jó egy kis birtok volt. Merő véletlen vetett oda. A mi életünknél nincs cigányabb élet a földön. Tíz nappal azelőtt még Peyruisben szolgáltam, egyetlen béres voltam, így hát egy kicsit a magam ura is. Dolog kevés, ebédvacsora remek, aztán ráadásul a gazdáné, melegvérű egy asszony volt. Szóval tejben-vajban fürösztöttek."