Valaki kopogott... [antikvár]

Részlet: VALAKI KOPOGOTT A nő alszik. Feje mélyen a puha párnába fúrva, hosszú, kibomlott haja szétfolyva a huzat ráncai között. Teste szinte mozdulatlan, csak a paplan alatt piheg alig észrevehetően. Az este korán lefeküdt. A délben begyújtott fűrészporosa hamar kiadta lelkét. A hideg is egyre cuda-rabb mostanában. A jégvirágos ablakok nappal sem ereszkednek meg. Kilátni sem lehet rajtuk. De minek is, hiszen néznie sincs mit Délután, amikor forró kávéját iszogatta, még arra gondolt, hogy későbbig marad fenn, a napokban vásárolt könyvet akarta tovább olvasni. Nem ö a hibás, ha nem az elképzelése szerint történt minden. A korán beköszöntő sötétség, amely a délutánból is estét varázsol, s a hideg Az a pár elolvasott lap, szinte semmi. / Erezte, hogy egyre inkább elhatalmasodik benne a fáradtság. S az éjjeli lámpa leoltása után, a hirtelen elterpeszkedö sötétség és csend, gondolatait is egyre kapkodóbbá, rendszertelenebbé tették, míg végül elvesztek valahol a tudat alatt, s ő lassan elszenderült, elaludt.