Válás után [antikvár]

Részlet a könyvből: A szakítás. November!... Dr. Jacques Vermont az íróasztala fölé hajol és ír. Kint a szél korbácsa alatt hajlonganak a fák és hullatják utolsó leveleiket. Néha, mikor hevesebb szélroham rázza meg az ablakot, az orvos fölemeli a fejét. Bús pillantása követi a lepergő leveleket. Lelke, mint az ősz, panaszkodik... Mint a természet, mint a fák, mint a lomb - érzi a halált... Szívében rombadőlt valami: boldog ábrándjai - mint a szélvésztől tépett felhők - foszlányokban kavarognak láztól fűtött agyában, amint ideges kézzel szántja papirosra a fekete sorokat... Szünetet tart, elolvassa az alig megkezdett levelet. Fáradtan legyint: - Mi haszna?... - Csöndesen eltépi. Igen, mi haszna?... Miért kérje Michel segítségét?... Michel különben is olyan messze van! - És ugyan, melyik az az érzékeny húr, amit ő megérinthetne - tűnődik az orvos. - Mi állíthatná meg a katasztrófát? Én érzem, hogy napról napra gyorsabban közeledik.