Választás Buzogányban/Tuskó Hopkins visszatér [antikvár]

A Hont megyei Buzogány megbújik a trianoni országhatár tövében, hegyes-erdős vidéken, a sebes sodrú, sekély Érces patak partján. (Tavaly ugyan kiöntött az Érces, s elsodort két putrit a város széléről, amiből némi etnikai zavargás keletkezett, de erről később.) Első említése a Honfoglalás utáni időkből való, amikor az erre lovagló Bulcsú vezér így kiáltott hátra: „Hol van a buzogány?" Valaki bizonytalan mozdulattal a falu felé intett, amelyen így rajta maradt a név. Másodszor a tatárjárás korából ismerünk adatot, amikor is Batu kán hadai felprédálták a környéket, s csak három buzogányi családnak sikerült megmenekülni. Azóta is mindenki e három családtól származtatja magát, még ha két - három éve költözött is ide Budapest ólomsúlyú leheletétől menekülve. A települést Károly Róbert emelte városi rangra, amit máig sem ért senki, címerében viszont azóta is viseli az Anjou liliomokat, amik a '94-es választások után egyre inkább szegfűre kezdtek hasonlítani. Emiatt Polgár István önkormányzati képviselő többször interpellált, de Szabó Ferenc polgármester mindannyiszor így felelt: liliom vagy szegfű, nem mindegy az ellenzéki uraknak? Zöldség, zöldség. A baloldali többség ezt a választ elfogadta, így maradtak a szegfűk. (Még a íútball-csapat új mezére is ezeket pingálták, természetesen rikító vörösben, mivel a Buzogányi Előre színe - mint tudvalevő - piroskék. Hajrá Előre!) A helység leghíresebb szülötte Tohonya Jenő, akinek vezetésével a jobbágyok fellázadtak az urak ellen, amikor azok kétszer akarták beszedni a kilencedet. A felkelést leverték. Tohonyát lábánál fogva felakasztották egy vén fűzfára, amit azóta is Tohonya fájának neveznek. A népi demokrácia meleg május elsejéin a kisdiákok tanárnőjükkel elzarándokoltak ide, megkoszorúzták az emléktáblát, s kiosztották a „Ki tud többet Tohonyáról?" verseny győzteseinekjáró díjakat, a kéthetes utazást a Cseremisz SZSZK fővárosába. (A kéthetes utazás szó szerint értendő, a vonaton töltött hét nap után másfél órás városnézés fért még bele a programba, s már lehetett visz-szaindulni újabb hét napos vonatozással.) A fűzfa patak fölé hajló ágairól családtagjai vágták volt le a lázadás népszerű vezérét, s hazavitték. Még harminc esztendőt élt ezután. A nyolcvanas években a tanácselnök (Szabó Ferenc) útmutatásai alapján Mácsik Erzsébet újságírónő regényt írt Tohonyáról. Élénk színekkel ecsetelte a hajdani hős szociális felfogását, romantikus szerelmét Szőke Julcsával