Van értelme! [antikvár]

Ekis könyv a hétköznapokról szól, olyan hétköznapokról, melyeket mi nap nap után élünk, mégis csaknem egyedinek tekinthetők. Szülő és gyermek viszonyáról lesz szó, tehát olyan kapcsolatról, amelyről a pedagógia, a pszichológia, a szociológia már könyvtárnyi irodalmat produkált, és amelyről -tán épp ezért - gyakran mondunk közhelyeket. A mi esetünk mégis egyedi. Három gyermekünkből kettő lélegeztetőgépen él, akiket (egy bizonyos doktriner, hagyományos egészséghatósági felfogás számára elfogadhatatlanul) otthon gondozunk és a gépi lélegeztetés mellett mesterségesen táplálunk. Helyzetünk egyedisége, leányaink állapotának ritkasága miatt lehetne engedni olyan kísértésnek, amely hatásvadász eszközökkel, az életben tartáshoz szükséges különböző, akár naponta többször, sokszor végzett beavatkozások leírásával lúdbőröztetné az olvasót. Ilyen kísértésnek nem engedek. Leányaink nem arra szolgálnak, hogy olcsó bulvárlapokat színesítsenek. Leányaink boldogok, szeretik az életet, és azt az üzenetet közvetítik, hogy az életnek van értelme. Ennek az írásnak az a célja, hogy ezt az üzenetet közvetítse. Ez az írás - éppen e szándéka miatt - inkább az evangéliumhoz szeretne közelebb kerülni, hiszen az is üzenet: euangelion, azaz jó hír, örömteli üzenet. Az angyalok {angelosz) is hírnökök, az isteni üzenet hordozói. E sorok írásakor már ötéves tapasztalatunk az, hogy e helyzetből más értelmet nem lehet kihámozni, tehát e helyzetnek másként nem is lehet értelmet adni. A megszokottból a szokatlanra tekintve akár pate-tikusnak is tűnhetnek e gondolatok, a szokatlanban élve azonban éppen ez tűnik kézenfekvőnek - és leányainknak talán nemcsak a természete, hanem a helyzete is „angyali". Ók ugyanis nem a megszokott fejlő- , r ' ¦ n ¦ ¦ |i> ' ¦ ¦ Ví • - m^Mmm