Van értelme az életnek... [antikvár]

Részlet a könyvből: Az asszony A mátraaljai kisded fensík szelíden tükrözteti vissza az augusztusvégi délután napfényét. Egy kis vasúti állomás folyosóján állok s elnézem, hogyan gyűjtik és sorakoztatják a vasúti kocsikat. Pár perc mulva indulunk, akik itt várakozunk. Lehetünk vagy tizenöten. Öt óra. A kalauz jelzi, hogy fölszállhatunk. Harminc kilométert kell utaznunk Mártonházától Bodóvárig, de csak este hét órakor leszünk ott. Egy másodosztályú kupéban húzódom meg, amelyet középen folyosó oszt ketté. A tulsó fülkében egy bajúsztalan, bricsessznadrágba bujt fiatalember telepedik le, elég zajosan. Csakhamar egy férfikorban levő úriember is belép a kocsiba, s egyenesen a fiatal utassal szemközt foglal helyet. Kölcsönösen, a feltűnést kerülve, szemügyre veszik egymást, miközben elindul a vonat. Ha szemünk nem csal: ismerőst vélnek felfedezni egymásban, vagy pedig meg akarnak ismerkedni. A fiatalember fesztelen barátsággal megszólítja a szerényebbet: - Zlatnyánszky orvos úrhoz van szerencsém?