Vándortarisznya [antikvár]

Eljött a nagyanyó, kicsit gondolkozott, mielőtt benyitott az ajtón. A feje fekete kendővel volt be kötve. Ráncos, öreg keze reszketett, amikor megsímogatta az öt gyereknek szőke fejecskéjét. Három fiú volt, a két kisebb leány. Egymás mellett ültek szép rendesen a konyhában, a fásláda tetején. Talán még sohasem ültek olyan csendben, illedelmesen, mióta a világon élnek. Ha megkérdezték volna őket, nem is tudták volna megmondani: miért lettek olyan nagyon jók. Kicsi szívük megriadt attól a furcsa, keskeny deszkaládától, amelyiket olyan ünnepélyesen vittek ki a szobából előtte való napon az idegen férfiak, akiket még nem láttak sohasem. Az egyik különösen szomorúan nézett végig rajtuk. - Szegény gyerekek, legyetek jók... Jók lettek. Nem nyultak a játékhoz, nem civakodtak, nem huzgálták egymás haját és este még gombozni is elfelejtetettek a fehérre súrolt konyhaasztalon. Nagyanyó azt mondta nekik: - Öltözzetek fel szépen és el fogunk menni. - Így mondta: "Az anyátokhoz". Kicsit elhallgatott, reszketett a feje is és hozzátette: - "Legyetek jók, gyerekek, el fogtok búcsúzni tőle."