Város a tenger alatt [antikvár]

Hirtelen erős fény gyul ki minden oldalról. A lámpások kisértetiesen világitanak át az éjszaka vak sötétségén. Artikulátlan, vad segélykiáltások egybeolvadnak a hullámveréssel. Ott, messze, künn a tengeren, a himbálódzó csónakokban, lidércfényként lobognak a fáklyák. A látóhatár szélén egy óceánjáró óriási kivilágitott teste közeledik. - Emilia! Emilia! Mély, kemény, erős férfihangok és remegő, ideges asszonyi sikoltások ismétlik újra - meg újra ezt a nevet. Belekiáltják a sötét, egyre félelmetesebbé váló éjszakába: - Emilia! Emilia! Keményen, energikusan harsog egy mély, teli férfihang. A hang erős, szinte parancsoló, de egyben gyötrő aggodalomtól, rejtett félelemtől vibráló. Szélesvállu, magas, sudártermetű, 25-27 év körüli fiatalember kiáltotta még kétszer ezt a női nevet. Mind a két kezében magasra tartott fáklya lobogott. Emilia nevét tele tüdővel harsogta be a sötét éjszakába. Spotorno és Bergeggi szigetek között egyszerre felgyúltak a fényszórók. Fehéren siklott a fénysugár a fekete habokon. Noliból egymásután jöttek át a halászcsónakok. A lelkeket felkorbácsoló, a sziveket összeszorító izgalom egyre forrt, egyre erősödött. . .