Városliget [antikvár]

Részlet a könyvből: ELSŐ FEJEZET, amelyben a krónikás váratlanul visszakocsizik a múltba és ott áll a Városliget bölcsőjénél. A Városligeten keresztül bandukoltam haza, Csöndes a szép, nagy alföldi kert mostanában, igen nagyon csöndes. Csak a környéke zúg, morajlik, világít. Ide hallatszik a nagy nyári mulatókertből a hullámvasút utasainak dévaj rikoltozása. Zongoraverklik hangfoszlányait hordja ide a szellő. A nyári ég vöröses fényben veri vissza az Andrássy-út sugárzó, világító lámpáit. Mentem, ballagtam a kihalt Stefánia-úton. Egyszerre csak, mintha álmodnék... trap-trap! Megállott mellettem egy kocsi. Csöndes, kesernyés, tisztelettudó hang szólt felém a bakról: - Tessék beülni, tekintetes úr. Mostanában megint feltűntek az egylovas kocsik, éjjel, a Városliget környékén. De ez, amelyik most csöndesen, szinte félénken megállott mellettem, rendes, szabályos fiáker volt, csak éppen, hogy a rendszám nem pislogott a lámpa kristályüvegén. Szónélkül beültem a kocsijába. Azzal a cuppantással indította meg a lovakat, amit annyiszor hallottunk a régi időkben. És már robogtunk, száguldottunk is a Víztorony felé.