Várt leány várat nyer [antikvár]

Részlet a könyvből: - Ugy van, Solymáriné asszonyom!... senkisem tudja, mire ébred: az élet lassacskán lefolydogál s egyszerre csak pápaszem terem az orrunkon s kezünkben a zsoltáros könyvvel ülünk a suton. - Ha az ember ezt olyan jó egészségben érheti el, Tóhátiné asszonyom, mint kegyed, az még nem baj! Hány szép fiatal menyecske távozott el e siralom völgyéből és mi még itt vagyunk! Igaz, édes Tóhátiné asszonyom, hogy kissé megöregedtünk, de azért még elég jól bírjuk magunkat és ha éppenséggel akarnánk, bizony, férjhez is mehetnénk. Erre az utóbbi, kedélyes hangon tett megjegyzésre Solymáriné elnevette magát. Ime, egy kis része a társalgásnak, melynek fonalát később újra felvesszük, de most bevezetésül elkerülhetetlen, hogy valamit ne mondjunk erről a két nőről.