Vastövis [antikvár]

Gerince megtört, deformált.
Az író a könyvéről: Sokat töprengtem gyerekkoromban, milyen az égig érő fa. Nagyon magas törzse van, ezt elfogadtam, ugyanakkor ragaszkodom hozzá, hogy valahol az én közelemben kezdődjön a lombja - aztán csináljon, amit akar, az égig. Felnőttem. Most azt próbálom elképzelni, meddig ér a gyökere. Amikor a Vastövist írtam, úgy éreztem, lenyúlik a pokolig. A világ leggyönyörűbb nádkunyhójában írtam ezt a regényt, nyáron, a Balaton mellett. Legösztönösebb írásaim egyike - nyilván ezért szeretem még ma is, pedig szinte minden gyalogútja eltűnik az erdőben, s tele van ködös áttörésekkel. Nekem így igaz. Amikor befejeztem a munkát, boldogan kibotorkáltam a kertbe, és felrúgtam apám cefrés üvegét. "István - nézett rám döbbenten -, mit csináltál?!"