Végállomás Budapest [antikvár]

I. A vonat lassan döcög a síneken. Észak felé tart. Amara fegyelmezetten ül, álmosító izgatottság lett úrrá rajta. Ez élete első hosszú utazása. A vonat minden állomáson megáll, az üléseket kézzel horgolt, kerek terítőcskék díszítik, és a vagonokban kecskeszag vegyül a hipermangán szagával. A hidegháború szaga, amely elválasztotta egymástól a Nyugat és a Kelet országait, falakat emelt, szögesdrótokat feszített közéjük, melyeket fegyveres őrök vigyáznak. „Az elzárkózás következtében gyanakvó és agresszív kommunizmus alakult ki. A másik oldalon pedig legalább annyira gyanakvó és fékevesztett antikommunizmus. Meséljük el az olvasóinknak, hogyan élnek valójában az emberek a vasfüggöny túloldalán! Hogy mi maradt a második világháború okozta szenvedésekből. Mi maradt a Soá emlékezetéből." A főszerkesztője szavai ezek, aki arra biztatta, hogy figyeljen oda a részletekre, beszélgessen a helyi emberekkel, vegyen részt a kelet-európaiak mindennapi életében, és aztán írja meg a tapasztalatait. A főszerkesztő jóvágású fiatal férfi, tökéletesen kopasz. Hódító mosollyal kísérte szavait, amikor közölte vele, hogy a lap nagyon keveset fizet majd a cikkekért. „Ön, kedves kollegina, a pályafutása elején jár, tudja, hogy nagyra értékelem a nyíltságát, de nem fizethetek többet egy új munkatársnak. Kárpótlásul ingyen telefonálhat a szerkesztőségbe, és közvetlenül lediktálhatja a cikkeit a telefonosoknak. Évek óta először működnek a telefonvonalak Európa keleti részével, igaz, csak napjában néhány órán át. Ausztriával jók az összeköttetések, Csehszlovákiával és Lengyelországgal nem tudom, milyenek. Majd meglátjuk. Mindenesetre próbálkozzon. Menjen át a titkárságra, ott megkapja az újságíróknakjáró szolgálati vízumot." 7 I