Üveghegy [antikvár]

Kiadói borítója szakadt.
A regény szerkezete - keretes naplóforma, a prológus egyben epilógus is lehet, magyarázó, helyzetben beágyazó útmutató -, mai irodalmunkban eléggé szokatlan, a szlovák irodalomban mondhatnánk egyedülálló. Bednár e tekintetben az európai hagyományok folytatója és a mai szovjet irodalmi törekvések rokona. Az író lélektani, elemző módszerének ez a forma felelt meg legjobban, általa mutathatta be leghitelesebb a regény főalakjának, az újat akaró, mégis önnön javának szorgalmazásától szabadulni nem tudó asszony belső vívódásait. Ugyancsak az író választotta forma következménye, hogy amennyire árnyékolt, amennyire részletesen ábrázolt a főalak, oly vázlatosak maradnak a regény mellékszereplői. Az író nem is akart többet mondani róluk: felkészültségét bizonyítja, hogy néhány mondattal, néhány vonással hű és hiteles képet akar festeni. A cselekmény három egymásba forduló síkja a háborús idők, az 1947. év tavasza és Emma jelene az 1950-es évek elején. Összekapcsoló tengelyük maga a főalak, Emma, pontosabban: a főalak lélekrajza, belső fejlődése, emberré - Bednár szavával élve: emberebb emberré - válása. Az írói mondandó lényege, ahogy egyre előbbre jutunk a könyvben, a múltból mindinkább áttolódik a jelenbe: a kezdetbe meghatározó, az elbeszélés fonalait gombolyító és bonyolító emlékek másodrendű jelentőségűekké válnak, s mindinkább kidomborodik Emma jelen élete, amelyet a magába visszhangzó múlt csupán megérteni, motiválni hivatott. A regény erényei közé számíthatjuk az erőteljes, realista ábrázolásmód mellett a refrénként visszatérő, helyenként zsoltáros emelkedettségű lírai részeket, szinte a hegyekhez intézett szerelmi vallomások ezek, az író hitet tesz bennük szülőföldjének szeretetéről, a hazai táj mindennél szebb szépségéről.