Végre élsz [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Az eredeti, egyéni hangra, új színekre, látásmódra figyelő olvasó már a különféle irodalmi folyóiratokból ismeri, megtanulta Kornis Mihály nevét. Novelláinak és drámájának első kötetbe rendezésével pedig kiderült, hogy akár már megjelent, akár most először napvilágot látó írásai mind tematikailag, mind stilisztikailag zárt egységbe sorakoznak, jóllehet az egyes elbeszélések külön-külön is művészi autonómiával rendelkeznek. Kornis Mihály novellisztikája - ha nem is előképek nélküli modern huszadik századi irodalmunkban - saátos, önálló arculatú, bizarr-groteszk, parttalan fantáziájú görbetükör-világot teremt, melyben az író művészi tudatának formáló elve zárja rövidre a valós és irracionális elemeket. Kornis Mihály elbeszéléseinek "itt és most"-ja a felszabadulás utáni Magyarország, melynek gyermekszemmel megfigyelt, de írói felelősséggel ábrázolt sajátságosan pesti mikrovilágát közép-európaivá tudja tágítani; hősei (rendszerint hamis) tudatában jelenítve meg a történelmi múlt és közelmúlt hol tragikus, hol humoros, de mindig fanyar iróniával átitatott eseményeit és jelenségeit. Kornis Mihály kötetének minden sorát az a "végtelenített idézőjel" jellemzi, amelynek erőterében az ironikus-profán hangvételen keresztül is átszüremlik az író visszafogott lírája, mely gyakran színezi nemcsak ritmikussá, hanem valóban költőivé is ezt a megannyi remek stílusbravúrral építkező prózát.