Végre mégis [antikvár]

Részlet a könyvből:Bizony elég régen volt, de azért jól emlékszem arra a téli napra. Zajlott a Duna. A jégtáblák sűrűen úsztak egymás mellett, olykor összeütköztek, s nagy robajjal tört szét egyik-másik, s magasan felloccsant a zöld hullám. A folytonos súrlódás okozta moraj megtompulva szűrődött át ablakunkon, ahonnan ezt a téli képet nézegettem. A titokzatos zúgás, az apró pelyhekben hulló hó, a Duna partján összetorlódó jégtömegek, a néptelen és fehér tájék szokatlan hangulatba ringattak, s míg néztem-néztem kifelé, úgy éreztem, mintha valami csodás, idegen világba röppentem volna. Olyan világba, ahol nincs tél, hideg, szomorúság, fájdalom, ahol örökös tavasz, szerelem, boldogság virul. Egyszer csak hirtelen elmúlt az álomszerű hangulat. A Dunán egy csónakot vettem észre, amely a túlsó partról felénk igyekezett.