Végzetes ifjúság [antikvár]

Részlet a könyvből:Így szólt: -Lehetséges. Talán igaza van. Talán nem lesz egészen haszontalan, ha ez a történet nem megy feledésbe, ha lerögzítjük. El fogom mondani önnek. Nyíltan fogok beszélni s kérem előre is, ne csodálkozzék ezen. Gondoljon mindig arra, hogy én nem állítom, hogy nekem volt igazam. Az igazság soha sincs egészen sem az egyik, sem a másik oldalon. De Ágnes itt, ahelyett, hogy folytatta volna, elhallgatott, kis ideig csendben maradt és mozdulatlanul. Az volt érzésem, hogy visszatartja lélekzetét. A karmestert juttatta eszembe, aki, karjaival a levegőben, kezdés előtt, utolsó haladékot ad zenészeinek. Úgy tűnt, mintha e pillanatban olyan érzelmeket hessegetne el magától, melyek eddig fogva tartották: szemérmet és tartózkodást, hogy régi zárakat nyitogasson fel lelkében és a magános embereknek ama második természetét, amelynél fogva a hallgatás már a napok rendes kerékvágását jelenti számukra s a beszéd nem egyéb, csak rövidke, csekély jelentőségű zörej.