Vér, szerelem, bíbor... [antikvár]

Részlet a könyvből: Az asszony szerelmes, boldog hódolattal hallgatta férje szavait, aki fölötte belemelegedett a beszédbe. Mesélt - szinte hihetetlen - kalandjairól mindenféle háborúkban, titáni párviadalokról, miknek győzelmes hőse mindig ő volt. Ki tudná, hogy terelődött ebédutáni beszélgetésük ilyen - asszonyokat kevésbbé érdeklő - dolgokra? Mindegy, a nő néma csodálkozással figyelte, habzsolta a lágyan omló szavaikat, minden érzékével. Nem a tárgyat tartotta fontosnak: a beszélő szemléletével nem győzött eltelni. Ébersége pillanatra sem ernyedt el. Felsőbb kinyilatkoztatást nem lehet ennél igazabb áhítattal lélekbe fogadni. Félbeszakítani - akár egy érdeklődő kérdéssel - bűnnek tartotta volna. Közben el is gondolkodott. Áldotta a Gondviselést, amiért őt ennyire kiemelte más nők közül. Szerény, szürke egyénnek tartotta magát, aki különösebb érdemekkel nem dicsekedhetik, s íme hitvesévé lett Komnenosz Andronikosznak, ennek a félistennek, talán a világ legszebb férfiának. Akit a császári bíbortól csak egy hajszál választ el, s ki méltóbb is volna arra, mint valamennyi eddig uralkodott bazileusz. Szép, okos, hős, nagyratörő, minden testi és lelki erényekkel túlostúl megáldott. Hogy hibái is akadnak? Istenem, az ilyen embert nem is szabad más közönséges halandók mértékével mérni. Kivételes embernek lehetnek különleges, a mindennapitól eltérő cselekedetei. Ha azok nem is tetszenek mindig a feleségnek: el kell nézni, szemethúnyni. Ebben - úgy érezte - részéről nem is volt hiány. Jól tudta, hogy a római szent birodalom minden asszonya - szinte kivétel nélkül - ma is irigyli őt, mint mikor - most öt éve - férjhezment.