Verdun előtt [antikvár]

Részlet a könyvből: I. ÉNEKSZÓVAL A HÁBORÚBA. Egyszerre ennyi ember még soha nem mondott istenhozzádot családjának s otthonának, hogy hadba vonuljon, egyik a másika ellen. És soha harctérre vonuló katonák nem hitték ily hittel, hogy az ügy, amelyért harcolni fognak, személyes ügyünk. Hiszen igaz, nem mindenki ujjongott örömében. Nem mindenki virágozta fel a vagónját, nem mindenki írt rá jókedvű jelszavakat. Sokakban furcsa hátsógondolatokat ébresztett a vasútak mentén baktató parasztok látványa, akik nem szívesen viszonozták a jókedvű kiáltásokat s kissé túlságosan komoran köszöntek a fiatalemberekkel zsufolt vonatoknak. De általában rendben volt lelkiismeretünk. Mivel nem lehetett habozni, és nem volt választásuk, szinte megköszönték a sorsnak, hogy döntött helyettük. Nemsokára talán kiderül, hogy a maga kiméletlen módján szolgálatot tett az embereknek, mint ahogy szolgálatot tesz az úszómester a kezdő úszónak, amikor a vízbe löki.