Verebek tisztása [antikvár]

Ezékiel A délutáni eső elmosta az utat. Ezékielnek erőfeszítésébe került a pocsolyákat kikerülni, inkább a sárban haladt. Hat óra volt már, és barátai ötre várták. Betti anyó már két héttel ezelőtt is szólt, hamarabb meg kellett volna, hogy látogassa, azt üzente, türelmetlen. Ezékiel veszélyes ember. Nem érdemes megharagítani, vagy oktalanul, balga módon ellenkezni vele. Kivételes bánásmódot igényel, szereti, ha szépen beszélnek hozzá. Előnyben részesíti a tartózkodó, alázatos viselkedést. Amikor gyerekeket rabolt, nem volt, aki számon kérje a baba pontatlan vagy rossz minőségű visszaszolgáltatását. Megtörtént, hogy raktárak mélyén felejtette őket, és a legtöbbször, mikor rájuk tálaltak, már késő volt. Elfogadhatatlanul sokat sírtak a legképtelenebb helyzetekben. Annyira ordítottak, hogy nyilvános helyen már ebédelni sem tudott. Nehéz munkának tartotta, túl nagy felelősséggel jár, mondogatta magában. Az ügyészségen kellemetlen meglepetés érte. A vidám fiatalember, aki az előtérben fogadta, rövid vizsgálódás után, egy ismerősét vélte felismerni benne. A beszélgetés lebírhatatlan vágya kerítette hatalmába, és rövid időre szinte megbénította Ezékielt mondanivalójával. Ő, miután a család ügyvédjét kereste, nem tartotta érdemesnek fontosságot tulajdonítani neki, és közönyösen várakozott az ablakra bámulva. A fiú kedves volt, barátságos, de enyhén zaklatott. Vörös, fura orrú gyerekéről érdeklődött, akivel nemrég együtt látta őket. Ezékiel, meggondolva magát, értésére adta, hogy nincsen oka az aggódásra, a kisfia sorsa el van intézve.