Véreim, árva magyarok! [antikvár]

Részlet: Moldvai-magyar, kicsi testvéremmel Csángóföldön, Külső-Rekecsinben találkoztam jó három esztendővel ezelőtt. A tizenkét év körüli, szorgalmas nagyfiú a messzi Moldva szépséges katlan-falujában gyakorolta fontos, lélekszólongató mesterségét. Római-katolikus, csángó településén pont a szokásos déli harangozást végzé bé. Látva lelkes csapatunk közeledését, némán intett egyet felén; hogy térjünk be bátran a hajlékba, és tekintsük meg az ódon templombelsőt. Szép szemű, árva-magyar vérem - ódon kódexekből visszaszóló szavaival - később a tudtunkra adta, hogy tilos a falfestményeket lefényképeznünk. Nyelvújítás előtti, ízes magyar kifejezései simogattak, és igazi, belső örömmel töltöttek el. Jó volt újra felfedezni, hogy sok száz kilométerre tőlünk, a Kárpátok bérceitől keletre, a nagy román tengerben élnek még véreink, akik beszélik a magyar nyelvet. Jó volt látni, hogy sok évszázados román elnyomás ellenére mégis megtartották hitüket. Árva-magyar, kicsi, csángó testvér, húzd csak harangodat, ne törődj semmivel! Hisz lélekben mi is ott vagyunk örökké veled. Mert harangod szava minket is figyelmeztet.