Verőfényes emberek [antikvár]

Részlet: Ibolyka álmodik. Egy tavaszi reggel János, Sárváry tekintetes uram öreg kocsisa, beállított a vásárhelyi apácák klastromába. - A kisasszonyunkért gyüttem, - mondotta s pecsétes levelet nyujtott át a tisztelendő szorornak. A tisztelendő szoror pedig ahogy átfutja az írást, nagy, fényes könycsepp perdül márványos, tiszta arculatjára, s megilletődve mondja: - Édes kis Ibolykám, hát ilyen hamar?... Gyorsan összepakolja a gyermeket. Az keveset értett a dologból. S csodálatosan tágra nyíltak a szemei, amikor a nővér neki fontos, életbevágó tanításokat osztogatott. El-elborította acát a vér s szemérmesen babrált habfehér kötényén.