Veszélytelen tavasz [antikvár]

1919 májusát írjuk. A fehérvári főreáliskolában új tantárgyat vezetnek be. A fiatal magyar Tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanácsa elrendeli, hogy a középiskolákban az eltörölt vallásoktatás helyébe a szociáletika tanítását iktassák az órarendbe. De honnan teremtsék elő az oktatókat? A régi tanárok, ritka kivételtől eltekintve, nem alkalmasak erre. Tudja ezt Velinszky László, a fehérvári direktórium elnöke, a hajdani "néptanító". A korabeli reakció e csúfondárosnak szánt jelzővel az úri társadalomból közösítette ki az egyszerű kisvárosi tanítókat, ugyanakkor azonban akaratlanul tömör meghatározását adta egy fogalomnak, amelyet évtizedek múlva József Attila fejezett ki végleges érvénnyel. Velinszky László, Fehér megye "egész" népének tanítója (majd a forradalom bukása után mártírja a fehérterrornak) forradalmi tettel oldotta meg a fogas kérdést. Harcos fiatal irodalomtanárokat bízott meg az új tantárgy oktatásával. És egy szép napon megjelentek a fehérvári középiskolákban az új "tanárok": Telegdi Aladár, azóta mindmáig is valódi középiskolai tanár, Tóth Aladár, későbbi zenekritikus és operaigazgató és - Hernádi György. Mit tanítottak? Tanterv híján mindazt, amit a Galilei Kör táplálta műveltségük és forradalmi hitük sugallt.