Veszettek [antikvár]

El ső. Öszi éjszaka. Kék-piros cseppek sötétben. Aszfalton j gyűlik a fényes tócsa. A nedves burkolólap kék-piros fényeket ver vissza. A bezárt üzlet kirakatából bamba próbababa bámul át a téren. A művelődési ház bejáratát nézi. Kék arc, piros arc. Kék, piros, piros, kék. Állóképpel játszik a stroboszkóp. A tér közepén Johann Wolfgang von Goethe német költő szobrának talpazata. Körülötte frissen rakott terméskő burkolat. A fehér mészkő talapzatba a költő nevét vésték. Aranybetűk. Fehér mészkő, piros mészkő, kék mészkő, piros mészkő, aranybetű. A talapzaton teljes alak helyett rokokó bronzcipőkbe bújt bronzharisnyás lábszárak. Elvágva térd alatt. A vágás nyoma friss, még nem homályosítja rozsda, rajta vízcseppek. Kék, piros. Kék, piros. A művelődési ház előtt - a téren -, a rendőrautók tetején fények villóznak. Az autók mögött egyenruhás rendőrök kucorognak. Cipőjük bőre lassan magába szívja a tócsák vizét. Gémberedő kezükben esőcseppek ülnek meg a jól zsírozott pisztolyokon. Pirosak, kékek. A kézi megafonnal hangosított városi rendőrkapitány már vagy huszadszor