Vezércsillag I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: A Union-Street-i nagy csarnok. A szónok nem sok ékesszólással birt; de emberi történetet beszélt el s mindenki tisztelettel hallgatta. Midőn szünetet tartott és feltekintett, sokaknak ugy tetszett, hogy halvány, beesett arcán az igazság tündöklő fénye villan át, mig mélytüzü szemeiből a könnyek háborítatlanul hullottak alá kopott, viseltes kabátjára. Kezeit ökölbe szorította s ajkai remegtek. A tenger gyanánt előtte hullámzó, kérdő arcok tömegének saját élete történetét, beszélte el. S a név, amelyet az imént átkok között vett ajkaira, annak az embernek a neve volt, aki őt megfosztotta a vagyonától és a szabadságától. Majd egy nőről beszélt, a rettenetes igaztalanságokról, amelyek rajta estek, de ehhez már a szavak torkán akadtak, s tekintetét felvetette a tetőzetre, az égi fény felé, amelyet csak ő látott s ajkai hangtalanul hálaimát rebegtek a Mindenhatóhoz, mintegy megköszönve, hogy végre ráakadt arra, akit oly régen keres s visszafizethet mindent, amivel tartozik. Minden nagy város közül egyedül London tud felmutatni ilyen különböző, egyenlőtlen elemekből összeállított gyülekezetet, mint ez a hallgatóság volt.