Vezérek [antikvár]

Részlet a kötetből: "A Duna lassan hömpölygő, nagy teste felett hirtelen heves szélroham vágtatott át. Megborzolta előbb, majd vad kézzel korbácsolta parttól partig a nagy folyam sárgásan szürke hátát. Tajtékot túrt rajta, és görgette sebesen a parti füzek felé. Térdig álltak a görcsös, vén fák a koratavaszi áradás szennyes levében, és mint könnyű könnyeket, úgy hullatták töredező galyaikat a kigördülő habokra. Az alkonyi nap domb mögé hanyatló bíbortányérja előtt vörösen bukdácsoltak át a szélcibálta felhőrongyok, és amikor kikerültek híg vérének csurranása alól, feketén gomolyogtak dél felé. A fák pillanatra vörösen felragyogtak még, majd elsötétedtek, sovány, csupasz karjuk megborzongott és megadóan belehajolt a viharos szél szédítő táncába. Süvítés szállt a víz felől. Átröppent a síkon. Megtorpant Csikóvár és Szállásföld dombjain, majd leröppent Árpádvölgyre. Megtöltötte riasztó hangjával az esőpárás levegőeget, behuhogott a harcosi sátrak nyílásain, a jobbágyok földkunyhóinak alacsony ajtaján, zengőn megpattogtatta a köteleket, és borzongást lehelt a pihenő barmok hátára."