Vidróczki s még nehány ágrulszakadt [antikvár]

Még emlékszem rá homályosan, őszi este volt, a Beszkidek felől napok óta fújt a szél. Édesanyám a fonóba ment át, én az ágyban feküdtem már (ötéveske se lehettem még akkor), az alacsony szobában füst úszott s a függő petróleumlámpa alatt üldögéltek és vitatkoztak ők hárman, üldögéltek, vitatkoztak, közbe-közbe egyet nyakaltak és halkan pipázgattak hozzá. Témáik természetesen a régi katonavilágból kerültek elő, tehát dühös arcokat vágtak egymásra, a fogaikat meg összeharapták, minélfogva a pipaszárak felágaskodtak s pipáik a kalapjaik karimái fölé kukucskáltak. Ott ültek ők hárman, szélesen eldűlve a könyökeikre, nagyokat mondogattak egymásnak s még nagyobbakat hallgattak utána. Megint az apám kezdte el : - Hát ez semmi! Amikor én Boszniába lógeroztam, bemegyek egyszer a kantinba s csak nekemgyön ott három bosnyák baka. Nekem, a magyar királyi főhajt-tűzérnek!