Vihar az Orinokó földjén [antikvár]

Részlet a kötetből: Nagycsütörtök Caracasban. Laguayra nem nagy, de mégis fontos kikötővároska Venezuela északi partvidékén, a forgószeleiről hírhedt Caraib-tenger mellett. Venezuela fővárosa, Caracas ezen a kikötőn át érintkezik a külvilággal. Történetünk idején, 1810 körül még kisebb volt, mint ma, de éppen olyan fontos. Venezuelát azonban akkor még Új Andalúziának hívták és nem független állam volt, hanem spanyol gyarmat. A tengerről nézve a kis város olyanforma hatással van az emberre, mintha a nagy víztől megszeppent gyermeket látna, akinek egyik lába még a part mellett van, de a másikat már hátra tette, hogy szükség esetén gyorsan menekülhessen. Laguayrának is csak egy utcája fekszik a tengerparton. Igaz viszont, hogy ez jó hosszú utca és büszkén viseli a Fő-utca nevet. Házainak javarésze a Cordillera de Merida meredek lejtőjén keres menedéket és helyet. 1810 április 17-ére virradó éjtszaka a Fő-utca egyik legdíszesebb házában még ébren vannak. Az utcáról a legcsekélyebb hang vagy fény sem árulja el ugyan az ébrenlétet, de ha az udvari szoba ajtaja elé lopódznánk, az éjtszakai csendben megértenők a bennlevők beszédjét. Valószínűleg megértette az a rejtelmes egyén is, aki ott áll az ajtóban és fülét egészen az ajtóhoz szorítva iparkodik minél többet ellesni a beszélgetésből. Amikor azonban a szobából székreccsenés, majd lépések hangja hallatszott, elugrott az ajtó elől és nesztelenül az udvar hátsó része fel futott. Pár pillanat alatt beleveszett az éjtszaka sötétségébe. Az ajtót nyitó férfi hiába mereszti szemét és hiába hallgatódzik, nem észlel semmi gyanúsat. A csend azonban nem nyugtatja meg.