Világostól Josephstadtig 1849-1856 [antikvár]

Elmondom ennek a könyvnek a különös életrajzát. Több mint tizenkét évvel ezelőtt öreg hölgy kopogtatott az ajtómon. Nem ösmertem, sohasem láttam azelőtt. Olyan volt a külseje, finom matróna-arca, ízes, szép magyar beszéde, mintha valamelyik Jókai-regény levendulaillatú, régi nagyasszonya lépett volna be a szobámba. Kopottas kézitáskájából elsárgult papirosokat szedett elő, gyöngéd megsímogatta a fakó írásokat, azután odatette féltve őrzött kincsét az asztalom közepére. Cérnával összefűzött két kötet volt és néhány szerényebb töredék. "A boldogult uram naplója és és emlékezései - mondotta - az én régen porladó férjemé. Jeles ember volt ő 48-ban és hosszú rabságot szenvedett honfihűségéért. Én a második felesége vagyok. Kérem, nézze meg ezeket az írásokat: hátha talál bennök érdemeset, érdekeset."Bevallom az én nagy bűnömet: alig pillantottam bele a régi írásokba. A halovány betűk, a megkopott papirosok fárasztották a szemet és ahol mégis elolvastam egy-két oldalt, semmi érdekes, érdemes mondat nem ragadta meg a figyelmemet. Abban az időben sok bú és bánat ért. Csordultig megtelt az életem gonddal-bajjal. nem törődtem többé az ódon kézirattal és amikor hetek multán a finom matróna ismét meglátogatott, udvarias szóval visszaadtam neki a kincsét. Aztán elfelejtettem a naplót egészen. Legalább egy esztendő mult el, mikor megint csak megjelent az özvegy és szerénykedő mosollyal elővette az írásait. "Kérem, ne tartson tolakodónak - így szólt hozzám -, ne is vegye zokon, ha ilyen csökönyös vagyok. Ez már az öregek kiváltsága! Vén vagyok és árva. Senkim sincsen ezen a kerek világon.Lehet, hogy nemsokára meghalok. Hiszen az én koromban ajándék minden reggel, amely rám virrad. Attól félek, hogy ha egyszer föl nem ébrednék többé, ezeket a papirosokat szemére vetnék. Kár volna értük, higyje el! Szeretném valakire rábízni, valakire, aki megőrzi becsülettel, aki tiszteletben tartja és nem nézi lim-lomnak, nem érzi nyűgnek... Kérem őrizze meg! Vigyázzon rá! És ha egyszer, idősebb korában, jobban ráér majd arra, hogy az ilyen öreg betűket alaposan megnézze, akkor talán... talán föltámasztja az én uram halott nevét is. Magára bízom ezt! Most Isten áldja!"