Világvége [antikvár]

Két évvel ezelőtt, mikor az abesszíniai Tudományos Akadémia felfedezte a Hopkins-kéziratot Notting Hill romjai között, azt remélték, hogy végre kielégítő fény derül London végső, tragikus napjaira. De a kézirat gondos tanulmányozása azt bizonyította, hogy a reményeket hiába táplálták. A szerzője, Edgar Hopkins, oly mértéktelenül önhitt és csekély látókörű ember volt, hogy elbeszélése úgyszólván értéktelen a tudós és történetíró számára, s alig is említik meg a Tudományos Akadémia vaskos és pompás kiadványában, melynek címe: Nyugateurópa kihalt civilizációinak vizsgálata. A Hopkins-kézirat-nak azonban minden hibája ellenére van egy értékes tulajdonsága. Ez az egyetlen eddig felfedezett bizalmas, naplószerű feljegyzés, amely egy angol ember benső érzéseit közli velünk a felfordulás idejéből. Anglia történetét illető tudatlanságunkról sok szó esett az újabb tudományos vitákban, de ne felejtsük el, hogy a nyugati civilizáció összeomlása után vagy száz esztendeig a Kelet újjászületett nemzetei az oktalan pusztítás orgiáját ülték s megsemmisítettek mindent, ami a maguk földjén arra az időre emlékeztethette őket, amikor a fehér ember szolgái voltak. Rendszeresen felkutattak és elpusztítottak minden nyomtatott könyvet, Nyugat-Európa művészetének minden maradványát. Anglia nedves éghajlata kiegészítette a rombolás művét a következő hétszáz évben. Európa rég elmúlt nemzetei iránt újból feltámadt érdeklődésünknek az a tragédiája, hogy nagyon is későn jött. Angliára vonatkozó tudásunk talán örökké csupán olyan jelentéktelen töredékeken fog nyugodni, mint a Hopkins-kézirat, amelyek a véletlen csodája folytán maradtak fenn...