Violeta [antikvár]

E gy viharos pénteken jöttem a világra 1920-ban, a ragályos kór évében. Születésem délutánján elment az áram, ahogy az már viharban elő szokott fordulni, gyertyákat és petróleumlámpákat gyújtottak, ezeket szükség esetére mindig kéznél tartották. Anyám, Maria Gracia érezte a jól ismert görcsöket, hiszen már szült öt gyermeket, elfogadta a szenvedést, beletörődött, hogy újabb fiúgyermeket hoz világra a nővérei segítségével, akik több ízben is mellette voltak ezekben a válságos pillanatokban, és sosem hátráltak meg. A család orvosa már hetek óta megállás nélkül dolgozott egy tábori kórházban, illetlenségnek találták, hogy olyan hétköznapi dolog miatt zargassák, mint egy gyerekszülés. Előző alkalmakkal bábát hívtak, mindig ugyanazt, de ez az asszony az elsők között esett áldozatul az influenzának, mást meg nem ismertek. Anyám, számítása szerint felnőtt korában végig vagy terhes volt, vagy frissen szült, vagy éppen egy spontán abortuszból épült föl. Legidősebb fia. Jósé Antonio betöltötte a tizenhetet, ebben biztos volt, mert az egyik legszörnyűbb földrengésünk évében született, ami porba döntötte a fél országot és több ezer halottat szedett, de a többi gyerek korára már nem mert megesküdni, sem arra, hogy hány sikertelen terhessége 13