Virágzik a lótusz [antikvár]

A keringő zenéje elhalt az éjszakában, míg a lámpák a nagy, nemzetközi szálloda tetejét tündöklő fénybe merítették. A fény megvilágította a gyér oleanderfákat a rács előtt és azokat a párokat is, amelyek a beszélgetések zümmögése és a székek csikordulása közben lassan imbolyogtak előre. Kínai boyok, tálcáikon csiszolt poharakkal, iparkodtak keresztülfurakodni a vendégek között, akik a fehér asztalok mellett különböző italokat szopogattak és úgy hatottak estélyi ruháikban, mint komédiások a színpadon. Mindnyájuk arcán; udvarias kis társasági mosoly, és ezek bizony egész más arcok voltak, mint amilyenek az ágyban vagy fürdőben, ha pénzügyek miatt veszekedtek vagy bolondos zajt csaptak kisgyermekeiknek, vagy ha minden idegüket megfeszítették, hogy lóversenyeken vagy sportközben győzelemre fogadjanak. A szálloda körül óriási körben és meleg sötétségben terült el Peking városa. Az utcai lámpák villanyainak elszórt lobogása úgy tűnt, mint valami hamis tündöklése Kathay régi fővárosa fölött. A félhold fehérfelhős uszályával beezüstözte az eget és fekete szakadékokká változtatta a bronztetők sötétségét. De a város mozdulatlan maradt és megvetően pillantott alá a széttöredezett hold fáradt imbolygásaira és annak a civilizációnak kőhalmazára, amely ötezer éven hatolt át és erősnek bizonyult, akár egy harcos szobra, egész Kína minden esőjével és szelével, háborújával és árvizével, születésével és halálával szemben...