Virradni kezd [antikvár]

Részlet a kötetből: TALÁLKOZÁS AZ ÚRRAL... A városnak ötven koldusa volt. Már tudniillik ötven olyan koldusa, akinek maga a hatosáig állított ki írásos engedélyt, hogy nyugodtan járhat házról-házra, nyugodtan koldulhat, nem lesz semmi bántódása. Legfeljebb a kutyákkal kell néhanapján viaskodni. Ez azonban nem baj. Csak nagyobb baj ne legyen soha. A koldustársadalomra még az ellensége sem foghatja rá, hogy nem él hivatásának. Ha mindenki olyan lelkesedéssel végezné kötelességét, mint bármelyik közülük, akkor más képe lenne a világnak. Persze, ebben a hivatásban nem lehet korán reggel munkába állani. Meg kell várni, amíg felkel a háznép. A cselédséggel úgyis sok baj van. Az nem szívleli a koldust. Az ugyan nem ád egy vasat sem. Ha mégannyija volna, akkor sem adna. Miután azonban legtöbbször semmije sincs, így könnyebben megbocsátható, hogy semmit sem ád. A fogadtatás nem mindenütt egyformám szíves. Akárhányszor hallatszik ki ilyenféle párbeszéd a konyhából: - Ki van itt, te lány? - Egy vén koldus. - Mondjad neki, hogy menjen innen! A cseléd engedelmeskedik a parancsnak. - Menjen innen! Miért nem megy dolgozni? Mink tartsuk el tálén az egész vámost? Ilyenkor az öreg Tubák adja a legtalálóbb feleletet. - Hiszen, ha nem volnék hetven esztendős, meg ha megvolna a féllábam, akkor nem kellene ezt nekem mondani.