Vissza az ifjúságba [antikvár]

Ketten a parkbanÚgy álltak ott összeölelkezve, mozdulatlanul, mint egy szobor. A park csöndje beburkolta őket, s ezáltal percekre megszűnt számukra a külvilág. Csak egymás testének melegét, illatát érezték, és úgy kapaszkodtak egymásba, mintha soha többé nem akarnák elengedni a másikat. Messziről fiatal szerelmespámak hihetnénk őket, de közelebbről szemügyre véve feltűnik a negyven év körüli férfi őszes haja, szomorú, megtört tekintete. A partnere, fiatalabbnak látszik, de a szép barna szemek körüli finom ráncok arról árulkodnak, hogy már ő is túlvan az első ifjúságán. Napbamította arcbőre bársonyos, szolid sminkje harmincas nőre vall.A kora tavaszi nap melege kellemesen átjárta minden porci-kájukat, s a folyó felől fújó enyhe szél megborzolta a hajukat. Majdnem egyforma magasak voltak, a nő hullámos fürtjei megcirógatták a férfi arcát, aki erre csiklandósan elkapta a fejét.- Valami baj van? - riadt fel a nő. Ijedten körülnézett, de a park teljesen kihalt volt. Csak egy-két kismadár szálldosott a lombjukat vesztett fák ágain. A közeli Tisza-parti sétány is néptelen volt ezen a március végi hétfő délelőttön.Mindketten tudták, hogy baj van, de ennek a bajnak a gyökerei nagyon messzire nyúlnak Szilvi és Norbi már a gimnáziumban is együtt jártak. Huszonnégy éve ismerték meg egymást. Először csak osztálytársak és haverok voltak, majd egyre jobban megkedvelték egymást. A kissé különc, zárkózott fiúnak tetszett a mindig vidám, cserfes fruska. A nyúlánk, karcsú lányt körüldongták a fiúk, de ő senkit nem vett komolyan. Nem volt tudatában szépségének: hamvas bőre, helyes arca, nagy bama szemei felkeltették a másik nem figyelmét. Hosszú, dús, hullámos haját sokszor lófarokban hordta, s csak ritkán hagyta szabadon, leengedve. Mindenkivel3