Visszatérés a falvédőre [antikvár]

A kiadói borító enyhén kopottas.
Van-e ​még munkásosztály a mai Magyarországon? Hogyan élnek, miként gondolkodnak, hová lettek azok, akikről az iskolában úgy tanultuk, hogy övék a hatalom? Voltak évek (az ötvenesek), amikor hamis legendák merevítették alakjukat magasztos, emberfölötti hősökké, üres sablonokkal ábrázolta őket az irodalom és elfelejtette megmutatni gondjaikat, életüket olyannak, amilyen valójában. A „termelési regények”, a sematikus novellák és versek kora lejárt – de ezzel együtt mintha a munkás alakja is elveszett volna irodalmunk látószögéből. Vagy mégsem? Legenda, méghozzá torzító legenda volna ez is? Akar is, tud is, mer is irodalmunk a munkás igazabb, őszintébb képével foglalkozni? E kötet huszonöt elbeszélése, huszonöt kiváló, idősebb és ifjabb magyar írónak az utóbbi két évtizedben keletkezett műve a bizonyísték rá, hogy irodalmunk színe-java ma sem érzi idejétmúltnak a munkás figuráját, nem dől be annak a modernista tévhitnek, hogy dolgozó emberről írni eleve sematikus. Baráth Lajos, Bárány Tamás, Bertha Bulcsu, Császár István, Fejes Endre, Fenákel Judit, Kenessei András, Kertész Ákos, Kurucz Gyula, Kutasi Gyula, Lázár Ervin, Marosi Gyula, Moldova György, Mózes Lajos, Pintér Tamás, Rákosy Gergely, Simonffy András, Somogyi Tóth Sándor, Szakonyi Károly, Szeberényi Lehel, Szemes Zsuzsa, Tar Sándor, Tábori Zoltán, Vathy Zsuzsa és Vészits Endre novellái a szatírától az anekdotáig, a szociologikus társadalomrajztól a félelmetes tragédiáig, a lírai etűdtől a nosztalgikus emlékezésig, a fricskázó kedvű játékosságtól a keserű groteszkig számtalan modorban, stílusban és műfajban tanúsítják: munkásokról is lehet korszerű, izgalmas, érdekfeszítő prózát írni és hiteles tükröt tartani bonyolult, alakulófélben lévő valóságunk elé.