Bővebb ismertető
Erdély a magyarság egységének más kézen tartott záloga — mondogatom; s most magyarázom is.
Ha létezik eszme, amiben e kusza nemzet tagjai egyetértenek: ez a föld az. Ezért is a magyarságtudat egyik állandója a sok kétséges között. Baj volna azonban, ha ez a bizonyosság is legenda volna csak. Hiszen tudásunk és érzelmeink igencsak változatosak, változók az örökegy Erdély dolgában is, és gyakran zavarosak. Nem az erdélyi más népek kuszálják össze, hanem legalább annyira azok és önmagunk nem-ismerése. A nemzettudat zavarainak tünete, jele is tehát Erdély. Már csak azért is, mert vele a magyarság nem csak önmaga egy részét, hanem a biztonságérzetét, sérthetetlenségének tudatát veszítette el, és ez újabb zavarok forrása lett, az emlékezet-kieséstől a szándékos felejtésen át a bódító imádatig. Erdély a tudat és a vágyakozás világába került. Mesévé változott.
Erdély eszerint egy ősmítosz tárgyiasult formája, amelynek legenda-mivolta gyakran előbbre való a tárgyszerűségnél. Keserves dolog, hogy ez a legenda politikai kérdés is ugyanakkor.
Mindennek belátása késztetett arra, hogy néhány régebbi vélekedésemet is bevegyem ebbe az alkalmi gyűjteménybe. A „politikai helyzet" ugyanis a határ mindkét oldalán változott azóta, és bizonyára a továbbiakban is alakul, a lényeg azonban megmaradt. A lényeg pedig a magyarság viszonya Erdélyhez, és még csak nem is annak forgandó állapota. Viszonya ugyanakkor a saját kebelében létező mássághoz, és önmaga mások hatalmábaia lévő részeihez.
Ezért is, hogy nem tudósításokat, hanem vélekedéseket, vallomásokat közlök róla. Jogom van hozzá: a szülőföldem ez; és ifjúságommal együtt hagytam magam mögött. így is maradt meg bennem, tanult gesztusaimban, szavaimban. Én személyesen is átéltem elveszítését, számomra is már félig emlék, félig álom. Mindezek valósága ugyanakkor. így is lehet érteni azt, hogy más kézen tartott zálog. A múlt és a jövő tartományába tartozik, kétségesnek egyedül a jelenét vélem: benne magamat. És éppen erről beszélek.
Elkeserít, néha haragra gerjeszt, hogy Erdély szépsége: a mítosza elfödi a valóságot, a benne élő más népeket is. Ilyen indulat diktálta az itt olvasható írásokat. Nem elnézést kérek érte, és a megértést sem a magam számára.
7
1944-ben született, Sepsiszentgyörgyön. 1967-ben végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakán.
1968 és 1971 közt a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör című hetilapnál volt riporter. 1971 és 1980 között a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott Bukarestben, majd Kolozsvárott. 1980-tól két esztendőn rovastvezetője volt az Utunk című irodalmi hetilapnak. 1984 óta élt Magyarországon, ekkor a Magvetőnél lett szerkesztő, és ezt a pozíciót töltötte be egészen 1989-ig. Ezt követően egy éven át a Magyar Napló versszerkesztője volt. 1991 óta alkotott szabadfoglalkozású íróként, valamint a Budapest Filmstúdiónál dramaturgoskodott. Több színművét, rádiójátékát mutatták be, rendszeresen közölt műkritikákat is. 2008. október 2-án hunyt el, Ajakír című, utolsó regénye megjelenésének hetén.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
Kirakat (1981), Kísértethajók - válogatott és új versek (1986), Álkulcsok - színjátékok (1986), Titkos fegyverek (1988), Elhallgatások (1989), Titkos fegyverek - A céda nyúl - Adam Adam (három regény, 1990), Remény (2002), Ajakír (2008)
Díjai
A Román Írószövetség Prózadíja (1977), SZOT-díj (1985), Füst Milán-jutalom (1987), A Jövő Irodalmáért Díj (1988), József Attila-díj (1990), A kolozsvári Magyar Színház Drámapályázatának díja (1992), Az EURÓPA 1968 pályázat díja (1993), Kortárs-díj (1993), A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség irodalmi pályázatának nívódíja (1994), Az MTI-PRESS tárcapályázatának különdíja (1994), Déry Tibor-jutalom (1997), Bezerédj-díj (1999), Tiszatáj-díj (2002), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004), Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2006)