Visszavonhatatlanul utoljára [antikvár]

Részlet: - Van valami az ujságban? Az asszony, aki ezt kérdezte, sápadt és rosszkedvű volt. A vasúti kocsit, amelyben ült, még januárhoz képest is hidegnek találta. Nem heverte még ki életének legkeservesebb óceán-átkelését sem. Alig három órája érkeztek Southamptonba. A szelid külsejű férfi, akihez szólt, pislantott egyet. Igazán, jobb lenne, ha a felesége nem kérdezősködne ilyen hangosan. Még két ember ült a fülkében... egy szürkehajú amerikai, meg egy csinos, nagyon rózsás arcú lány. Bizonyosan ők is hallották. Nem mintha valami szörnyű dolgot mondott volna... de Angliában az emberek vonaton egyáltalán nem mondanak semmit, vagy legalább is nem hallhatóan. Feleségének ez a hetyke viselkedése elszomorította. Attól félt, hogy megint rossz hangulatban van. Félénken pislantott rá szemhéja alól, összehajtotta az ujságot és szeliden átnyujtotta. - Nincs itt a szemüvegem - jegezte meg az asszony metsző és rendkívül érces hangon. - Nem olvashatnád föl nekem? Ez igazán rémes volt. Csakugyan rossz kedvében van. Pedig felesége tudja, mennyire gyülöli ő a feltűnést s itt most azt kívánja, hogy nyilvánosan szerepeljen. Gyors, ijedt pillantást vetett útitársaikra.